2013. május 22., szerda


21. fejezet


Reggel arra keltem, hogy egy puha kéz az arcomat simogatva jó reggelet kíván. Szebb reggelem nem is lehetett volna.
- JÓ reggelt! - mosolygott rám Jason, én nem szóltam semmit csak a vállára hajtottam a fejemet és mély lélegzetet vettem, hogy jól érezzem az illatát. DE ő egyszer csak felállt az ágyból. Lassan a székhez ment amire a ruháim voltak szórva, rám dobta majd megszólalt.
- Öltözz fel és gyere! - mondta mosolyogva majd felhúzott az ágyból. - Igenis. - raktam a kezemet a homlokomhoz majd a ruháimat összekapkodva szaladtam a fürdőbe.
Gyorsan lefürödtem felkaptam egy rövidnadrágot megy egy toppot fogat és arcot mostam. Az örömömet elrontotta az, hogy eszembe jutott minden, hogy ma mi fog történni. Én itt hagyok mindent, és mindenkit. Jasont, Josht, Sarah, Sam, Jane, És Twistert és Kalifát.
El sem hiszem, hogy ilyen hamar szétválunk. Hiszen csak most találkoztam újra Twisterrel, nem is tölthettem vele sok időt. Sőt szinte a lehető legkevesebbet.
Hirtelen a lábaim elgyengültek és összecsuklottak alattam. Jason biztosan halhatta a nagy koppanást hiszen egy pillantás alatt ott termett.
- Jól vagy? mit csináltál? ugye nem vágtad meg magad? nézegette a kezeimet hátha megint megcsináltam volna a butaságomat.
- Nem nem csináltam semmit! - szedtem le magamról Jason kezeit.
- Akkor mi van? mondd, hallgatlak. - leült mellém a földre majd a hajamra egy puszit adott és magához szorított, ettől még jobban kellett sírnom.
Negyed óra múlva már egészen kezdem megnyugodni. Összeszedtem magamat és megint lemostam az arcomat, hogy ne látszódjon annyira hogy sírtam, de ez a tervem is a semmibe veszett hiszen amint beléptem a lovardába megrohamoztam, hogy mi történt.
SEmmi kedvem nem volt erről beszélni. Egy kis egyedüllétet szerettem volna, tehát bocsánatot kértem a többiektől és elsétáltam tőlük.
- Hova mész? - fogta meg a kezemet Jason majd vissza húzott magához.
- most egy kicsit hagyjatok egyedül, kérlek. - néztem rá reménykedő szemekkel.
- Jó menj! - megpuszilt majd elengedett.
Én a karámok fel igyekeztem hiszen láttam, hogy Kalifa és Twister nincsenek itt bent. Egy órám van még ahhoz hogy elköszönjek tőlük, remélem csak egy kis időre.

Ezalatt az egy óra alatt hihetetlenül megszerettem sokkal jobban megszerettem Kalifát mint eddig. Én nem tudom itt hagyni. Ez olyan fájdalmas érzés amit nem tudok megmagyarázni.
Szavakkal sem tudom kifejezni. Olyan mintha belém szúrnának egy kést: fáj minden porcikád, tudod, hogy mindjárt itt hagyod, lüktet a fejed, félsz. ..Félsz hogy mi lesz, hogy mi fog történni, hogy látni fogod e még valaha, és hogy ez a kapcsolat megmarad e még, ha viszont láthatod.
Szörnyű érzés. Még oda bújtam utoljára Kalifához. Gyönyörű fehér sörényébe hajtottam a fejemet. Beleszagoltam dús sörényébe. Felejthetetlen érzés. Szintén a sírás fogott el..megint. Kalifa oda tolta az orrát hozzám. Majd furán nézett rám. Én csak megcirógattam az orrát. Már félig nevettem. De eljött a búcsú pillanata, puszit nyomtam az orrára majd még egyszer szorosan átöleltem. Pár perc után elengedtem lassan elindultam a karám kijárata fele és előre siettem. Mikor a lovarda ajtajában léptem egy ismerős autót láttam begurulni.
Már nem tudtam sírni, hogy itt hagyom ezt a helyet én bíztam abban, hogy újra láthatok mindent, és mindenkit a lovakat a helyet, az embereket.

*fél óra múlva*
Már a kocsi csomagtartójába pakoltuk be a bőröndjeimet. Még egyszer körbe néztem a helyen, miután végeztünk a pakolással körbe néztem még egyszer a helyen és elbúcsúztam mindenkitől.
A lányoktól Jasontől, Josht-tól és Kalifától, Twistertől. Remélem mi hamarabb itt lehetek újra. Lassan beszálltam az autóba anyával és apával együtt. Apa elindította a kocsit a gázra lépet és már itt sem voltunk.
A ablakon kinézve láttam ahogyan integetnek utánunk. Vissza gondoltam arra mikor először megláttam ezt a helyet, mikor kiszálltam a kocsiból, mikor a szobámat láttam, az első találkozásom és beszélgetésem a lányokkal, Jasonnel.
Az első felülés Kalifára, Mikor újra Twisterrel lehettem, mikor 2 év után újra lovagolhattam rajta. A terepek, a verseny, az esés. Minden ami itt történt velem az hihetetlen volt és ezért nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem.
Életem legszebb és legjobb 1 hónapja volt itt. Mikor ezekre vissza gondoltam egy kicsit meghatódtam. Nagyon hamar eltelt ez az idő és sajnálom, hogy haza kell mennem.

Mikor haza értünk nagyon fura volt, de jó is. Jó volt újra látni minden ismerős dolgot..ami nem idegen. Egyszerre jó és rossz dolgok kavarogtak bennem, de tetszett ez az érzés. Ez után az úgy mondd hosszú nap után felszaladtam a lépcsőn és letusoltam. Jól esett a bőröm érezni a vizet.
Kiszálltam a meleg víz alól, magamra csavartam a törölközőt és az ágyamba vetettem magamat. Már a szemem majdnem leragadt mikor a telefonom csörgésére lettem figyelmes.
Jason neve jelent meg a képernyőn. Gyorsan megnyomta a zöld gomocskát.
- Szia. - köszöntem bele vidáman.
- JÉzusom végre, hogy felveszed...komolyan már nem tudtam mi van..én..én..nagyon meg ilyedtem. Miért nem vetted fel? - aggódott, és hadart.
- Nyugi, nyugi. - szóltam bele csendesen. - Minden rendben van csak zuhanyoztam.
- Ohh értem akkor semmi baj ugye? amúgy mi volt haza fel? - kérdezte.
- semmi baj, egyébként meg semmi különös nem volt. Váltottam pár szót anyáékkal aztán utána zenét hallgattam. -
- Ja értem.. "jason gyere segíts" - hallottam a háttérzajt..Josh hangja volt. - Amy most mennem kell lehet, hogy valami baj van..majd még beszélünk szia szeretlek! - hangzott el egy kicsit ideges voltam meg hát boldog is.
Pár perc múlva az idegesség uralkodott el rajtam. Mi van ha komoly a baj, de mi van ha csak egyszerű volt, de nem tudom. Egész nap cak vártam vártam és vártam, hogy Jason hátha felhív, de nem. Már tényleg kezdtem meg ilyedni.
Majd este fél egy körül a telefonom megszólalt.
- Igen? - vettem fel izgulva.
- Amy baj van!...

2013. március 24., vasárnap


Sziasztok. :) bocsánat a rövid és unalmas részért. ezek után nem tudom, hogy hogyan lesz még, de megoldom. Fontolgattam, hogy itt vége lesz a blognak, de nem. Nem fejezem be! Van pár ötletem amiket majd felhasználok. ;) a következőkbe izgalmasabb részeket próbálok hozni, de ez most csak így jött ki. :S 
. Na nem is húzom az időt
Jó olvasást. ♥ :)


20. fejezet -


*Jason szemszöge*

Tény, hogy nagyon nagyon megbántott azzal, hogy kiabált velem, mikor én teljesen normális módon kérdeztem tőle. Egy ideig mérges voltam, de miközben haza fele sétáltunka többiekkel
elgondolkodtam a történteteken és rájöttem, hogy minden oka meg van arra, hogy ideges. Haza érve hozzá siettünk, nem nyitott ajtót. Én egyedül tíz perc után próbálkoztam, de semmi.
- Amy, nyisd már ki! nem vagyok mérges és remélem te sem! Szeretlek! - dörömböltem az ajtón és már a köynneim is kezdetk kibuggyanni a szememből. Már nem bírtam egyszerűen nem tudtam, hogy miért nem nyit ajtót.
Mivel nekem van egy kulcsom ami minden ajtót nyit ezért gyorsan előkaptam a kulcscsomómat. Az idegességtől remegett a kezem és egyre inkább pánikoltam. Egypárszor leejtettem a kulcsokat a sírástól sem láttam már, hogy melyik kulcs az, de nagy nehezen meglett.
Gyorsan belevágtam a zárba a kulcsot és hihetetlen gyorsasággal elfordítottam és benyitottam. Akkor abban a pillanatban azt sem tudtam mit csináljak azt reméltem, hogy ez csak rossz álom, egy nagyon rossz álom.
Szörnyen nézett ki csak feküdt a földön mozdulatlanul megdermedve vérrel körbevéve. Azt sem tudtam mit csináljak!
- Amy! Amy! itt vagyok hallasz? Jézusom! - kijött minden fájdalmam. Lélegezni lélegzett és úgy látszott, hogy a hangomra kicsit felébred!
- Jason te...te..te vagy? - dadogott majd rám mosolygott.
- Én! - egyszerűen válaszoltam majd felraktam a ágyra. Körbe futottam a házban és madzagot és törölközőt kerestem. Ezeket mind megtaláltam szaladtam vissza hozzá és elszorítottam a csuklóját, hogy a vérzés kicsit csillapodjon.
a törölközőt a ezére tekertem. Szerencsére nagyobb sérülése nincsen csak a tenyerét vágta meg.
- Minden rendben lesz! szeretlek. - suttogtam neki miközben Josnak telefonáltam. Egy perc alatt itt termett. Gyorsan a kocsiba huppantunk és már indultunk is a kórházba. A lányok kérdőn,ijedten néztek.
- Majd mindent elmesélek, most sietnünk kell! - hadartam el gyorsan majd a hátsó ülésre becsusszanva elindultunk.

*Amy szemszöge*

Mikor felébredtem egy kórházi ágyban találtam magamat.
- Felkelt! - kiáltotta valaki aki egyből fölém hajolt.  
- Amy hogy vagy? - kérdezte josh.
- én nagyon jól, de hol vagyunk? -
- a kórházban...mert megvágtad magad. - felelte Jason majd a kezeimre néztem amik bekötözve voltak előttem.
- Jézusom mit tettem! - kiáltottam fel, de eközben az orvos nyitott be.
- Jó napot! - köszönt aztán mi is. - Ahogy látom jobban vagy! még egy órát bent tartanánk aztán ha minden rendben akkor haza mehetsz. - jelentette ki.  - nagyon csúnyán elvágtad a kezedet, de viszonylag hamar meg fog gyógyulni. - nyugtatott meg az orvos majd kilépett a teremből.
- Hála az égnek! amy ilyet többet ne csinálj! tudod, hogy mennyire megijesztettél minket? - magyarázta josh majd folytatta a beszédét. - most nekem vissza kell mennem a lovardába hiszen valakinek azzal is kell foglalkoznia. Szóljatok, ha van valami Jason te itt maradsz! - parancsolt rá Josh majd elviharzott.
És a teremben bekövetkezett a hosszú, kínos csend. Amit végül én törtem meg.
- Sajnálom. - nyögtem ki a szócskát, ezek után nem mertem felnézi és a kezeimet kémleltem.
- Én sajnálom! teljesen megérthettelek volna, hogy miért kiabálsz. - magyarázta Jason lassan fel pillantottam majd a tekintetünk összeakadt. felállt a székről közelebb lépett
és fölém hajolt majd gyengéden megcsókolt. Ezután hosszas beszélgetésbe kezdtünk és az egy óra nagyon hamar eltelt. A nagy nevetgélés közben az orvos lépett be egy papírral a kezében.
- Nos Amy Raven! - szemeivel fürkészte a lapot. - Úgy néz ki, hogy jól vagy és haza mehetsz, de azért a kötést még egyszer átcserélnénk. Nyugodtan öltözz fel, a folyosón várlak titeket. - jelentette ki az orvos, nagyon kedves volt.
Én gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és máris kifele igyekeztem. Az orvos a kezével intett, hogy kövessük tehát gyors léptekkel az orvos után eredtünk.
Egy szobába érkeztünk ahol egy ágyra kellett felülnöm. A kezeimet kitartottam. Mikor levették róla a kötést láttam, hogy a tenyerem köze össze volt varrva.
Szégyltem magamat, hogy ilyet csináltam magammal.A könnyeimet nagy nehezen vissza tartottam. Tíz per alatt készen is voltunk mindennel. A kötözés után még kaptam egy papírt varratszedésre, ezek után már semmi keresni valónk nem volt ott. Elköszöntünk az orvostól és kifele indultunk.
 Telefonáltunk Josh-nak, hogy értünk jöhet aki pár perc alatt már itt is volt.
- Na mit mondtak? - érdeklődött Josh miközben beszálltunk a kocsiba.
- Vissza kell majd jönni varratszedésre, de egyébként azt mondták minden rendben és, hogy hamar fog gyógyulni. - magyaráztam miközben bekötöttem magamat.
- Na akkor rendben, de tudod, hogy.... - és kezdődött a szövegelés, hogy ilyet többet ne csináljak vigyázzak magamra és a stb. Szerencsére nagyon hamar haza értünk és ezt nem kellett sokáig hallgatni.
Miután kiszálltunk a kocsiból a lányok lerohamoztak a szokásos kérdéseikkel. Miután elmeséltem mindent ami körülbelül tíz percbe tartott utána elköszöntem mindenkitől és a lovak felé siettem.
A boxban nem találtam Kalifát tehát gondoltam, hogy a karámban lehet. Tehát oda igyekeztem. Egyből észre is vettem őt. Egy hatalmas karámban legelészett a fa alatt a gyönyörű naplementében.
Szőre csillogott, a sörénye és a farka mint a selyem. Most jövök csak rá igazán, hogy milyen csodálatos teremtmények vesznek körül. Lassan felé kezdtem lépegetni.
Lassan felszegte tekintetét és engem követett a szemével ám egy hirtelen mozdulattal megpördült és felém ügetett. Szinte táncolt, párszor felcsapta a fejét és a tiszta szép fehér sörénye meglebbent a levegőben.
Csodálatos volt. Még pár kört futkorászott a többi lóval aztán megállt és engem nézett feszülten. Közeledni kezdtem hozzá. Mire ő elfutott.
- Szóval fogócskázni akarsz? hát legyen! - majd futni kezdtem vele. Pár perc után kifáradtam a hosszú karámból ide oda rohangálni. Ezért leültem az almafa alá.
Letéptem egy-két darab almát és rágcsálni kezdtem. Hihetetlen..holnap indulok haza életem legszebb élményei itt voltak, megismertem Kalifát a lányokat, Jasont, Josht és a többieket.
Rátaláltam Twisterre. Csak álomnak tűnt, egészen idáig, de nem volt az, ez a valóság. Voltak nehéz és szörnyű pillanatok. De voltak jobbnál jobbak. A gondolat menetemet
Kalifa zavarta meg aki az orrával engem böködött. Elvonta a figyelmemet miközben az almát elcsente tőlem majd mint egy kiskutya, a szájában az almával elügetett tőlem.
Én csak nagyokat nevettem rajta, hogy hogyan lehet ilyen kis csibész. Felálltam és alacsony faágakat kerestem ahol elérem az almákat, hiszen most fára mászni nem tudok a kezem miatt.
Szedtem le még pár almát majd felé igyekeztem. Kíváncsian és kecsesen lépdelt felém. Oda adtam neki az almákat, ezek után vissza ültem a fa alá és el nézegettem a legelésző vágtázó lovakat.
Még én is letéptem magamnak egy almát közben Kalifa megint ott termett mellettem. Egyszer csak hirtelen elterült a földön a hűs fa alatt. Az alma is kiesett a számból.
Hirtelen oda ugrottam, féltem, hogy valami baja esett, de hála semmi, baja nem volt. Lassan rá helyezkedtem a hátára először nem csinált semmit, de egy kis idő után felpattant.
Átöleltem a nyakát nehogy lecsusszanjak. Mikor felállt hátra nézett mintha azt kérdezte volna, hogy "mehetünk?".
- Igen Kalifa mehetünk! - suttogtm neki miközben végig simítottam a kezemet a sörényén. Lassan megböktem kicsit a sarkammal amire ő vágtába ugrott. Körbe körbe vágtáztunk a karámba.
Elmondhatatlan érzés volt. De Lassan megállítottam valahogyan és lecsusszantam róla hiszen már félig sötét volt. Elköszöntem tőle és egy puszit nyomtam a puha orrára. És a szobám fele indultam.
Ahogyan közeledtem láttam, hogy valaki az ajtóban áll és kopogtat. Felismertem, Jason volt az. A háta mögé lopakodtam majd megöleltem, éreztem, hogy meglepte a dolog.
- Szia! téged kerestelek! - mondta mosolyogva.
- Na ne! gondoltam, hogy nem Josht keresed az én ajtóm előtt állva. - magyaráztam neki vigyorogva. Mire ő csak nevetett. Majd arrébb toltam és beengedtem magunkat a lakásba.
Még pár órát beszélgettünk az ágyon nevetve aztán Jason kijelentette, hogy ő elindul az ő házába, mert fáradt.
- Mennem kell! - jelentette ki, majd felhúzott az ágyról.
- Ne menj! maradj, aludj velem! - egy percet sem gondolkozva vissza feküdtünk az ágyba és pár perc után együtt aludtunk el, nem várva a holnapot.

2013. március 10., vasárnap


Sziasztok! Bocsánat a késésért, de sajnos a láz és a betegség ágyba döntött. :S de már jól vagyok. De viszont asszem az ihletet elvette tőlem a torok fájás és a többi. Bocsánat az unalmas részért. A következőkben próbálok maximálisan teljesíteni. :) Viszont a befejezésért bocsánat. :D remélem tetszeni fog. 
Jó olvasást. :)♥



19.fejezet


Reggel már sokkal boldogabb voltam és szinte teljesen kiment a fejemből, hogy holnap után irány haza. És..ki tudja, lehet, hogy soha többé nem fogom látni ezt a helyet.
Soha többé nem látom Kalifát vagy Twister, de most ez nem lényeg, most ki kell haználni, hogy itt vagyok és még velük vagyok. Gyorsan előkaptam a szekrényből a lovaglógatyát,pólót, és egy zoknit.
Felkaptam magamra és igyekeztem a lovakhoz.
- Jó reggelt! - ölelt át mosolyogva Jason és a homlokomra nyomott egy puszit. Mindenki vigyorgott rám az istállóba. Nem értettem igazából semmit. Jason is tovább állt, majd vissza néztem rá.
- Most mi van? - kérdeztem már én is nevetve.
- Semmi! - szólalt meg Sam. - inkább hozd be Kalifát a karámból és nyergelj. - majd egy vezetőszárat nyomott a kezembe. - Hát jó! - kifelé vettem az irányt. Közben össze futottam a kicsikkel akik a pónikat vezették be
a karámból. - Mindenki nyergel? mi lesz itt? - gondolkodtam, közben megláttam Kalifát aki már nyerítve vágtázott elém.
- Hát szia Kis paci. - futottam már én is felé. - Gyere megyünk valahova, vagy edzésre vagy ne is tudom, de lovagolunk egyet. - mondtam neki majd megöleltem.
Szinte futva mentünk már befele, mert nagyon sokan már a kinti pályán léptették a lovukat. Teljesen össze voltam zavarva és nem tudtam, hogy mi ez a nagy készülődés.
Mikor betoppantunk az istálló nagy ajtaján Találkoztam Josh-al aki szintén már kifele indult a lovával.
- óó Jó reggelt! - köszöntem meglepődve, hiszen majdnem neki mentem, de szerencse még időbe észre vettem.
- Már akinek! - mondta nevetve. - egyébként neked is. - mondta viccesen és tovább állt.
- Josh hova megyünk? siessek? - kérdeztem hadarva.
- Meglepetés. Egyébként, csak nyugodtan, de azért kicsit siess. - mondta és gyorsan felpattant a lovára és már itt sem volt. Én is próbáltam sietni. Gyorsan elő szórtam a felszereléseket,
leápoltam Kalifát. A nyergelni és kantározni is extra gyorsasággal végeztem el. A kezembe fogtam Kalifa kantárszárát és a kobakomat. Még fel sem vettem de már a lovon ültem. A pálya fele menet már az is a fejemen volt.
Ahogy látta már mindenki készen volt, én voltam az utolsó aki kiért. Mikor felnéztem láttam, hogy a lányok engem tapsolnak, és rajtam nevetnek.
- Na végre, hogy elkészültél, holnap én magam foglak felkelteni. - mondta Jane nevetve, amin nekem is nevetnem kellett, Közben Josh kiabálta el magát.
- Na akkor mindenki készen van? - kérdezte. - Igen. - kiabált mindenki vissza, erre ő csak a kezével intett eggyet, ami azt jelentette, hogy menjünk utána, tehát követtük. Fél óra lépés és ügetés után egy rétre értünk.
Nagyon nagy volt, sok farönkkel. Mikor megláttuk őket Sam-el egyből egymásra mosolyogtunk, és egyből tudtuk miért hozott minket ide Josh.
- Na akkor ti - mutatott ránk. - militaryztok kicsit. És ha elnéztek jobbra akkor ott van egy másik rét ott a kicsiknek vannak bokrok és sokkal kissebb farönkök és velük megyek.
Ti már elég tapasztaltak vagytok ahhoz, hogy egyedül ugrassatok. Tehát vigyázzatok magatokra, ügyesen! fél órátok van rá. - magyarázta el, majd a kicsikkel és pónikkal tovább ment.
- Na hát akkor ki lesz az a nagyon bátor aki előszőr ugrik? - kérdezte jason.
- Most ezzel a "nagyon bátorral" magadra gondoltál? - kérdeztem nevetve tőle, majd vágtam egy olyan " te eszetlen" féle fejet.
- Igen képzeld. - oda jött mellém, át hajolt majd a számra egy puszit adott. Ezután vágtába ugratta Twistert és már az ugrásra lovagoltak. Úgy élvezte mint egy öt éves.
Mi a lányokkal nagyokat nevettünk rajta. Egyáltalán nem vette komolyan ezeket az ugrásokat és el hülyéskedte az egészet, néha olyan fejeket vágott felénk, hogy úgy éreztem lecsúszok a nyeregből a nevetéstől.
Mikor befejezte a bohóckodást megállt előttünk.
- Na ki a következő? - kérdezte most már egész komolyan. - Na senki? jó...akkor majd én választok. Amy! gyerünk! - parancsolt rám, majd az ugrás fele mutogatott.
- Mi vagyok én, hogy így rám parancsolsz mi? - nevettünk. - Amúgy meg igen is. - raktam a kezemet a kobakomhoz azt jelezve, hogy értettem a feladatom. Tehát vágtába
ugrattam Kalifát. Innentől már teljesen komoly voltam. Éreztem, hogy Kalifa kicsit fél ezektől az ugrásoktól, nem tetszettek neki. Az elsőt még csak-csak átugrotta
a második ugrásnál már rá kellett segíteni a harmadik meg maga volt a káosz. Nagyon nem akarta, tekeregve ment rá, azt hittem kifordulok a nyeregből ahogyan össze-vissza ment jobbra és balra.
Ennek meg is lett a következménye, pár másodperc után már csak arra lettem figyelmes, hogy a rönk előtt fekszek, mint eg szerencsétlen aki nem tud magával mit kezdeni.
- Amy jól vagy? - Amy figyelsz? itt vagy? nem ütötted meg magad? - ezekkel a kérdésekkel halmoztak el miközben az arcomat gyengéden ütögették, hogy magamhoz térjek.
- Jól vagyok nyugi,csak hagyjatok kicsit levegőhöz jutni. - felálltam, közben a gatyámat poroltam. - Hol van kalifa? - kérdeztem majd Sarah nyújtotta át a kantár szárat.
- Hát én tudtam, hogy ez lesz, ez a ló semmire nem jó, én a helyedben fel sem ültem volna rá. - mondta Sandy nagyképűen, majd elügetett.
- Ne is foglalkozz vele. - javasolták a többiek.
- Sosem érdekelt a véleménye, nem is fog. De azért kíváncsi lennék, hogy miét utál engem a kezdetektől. - magyaráztam közben elmerengtem a tájban.
- Amy! - legyezett Sam a kezével az arcom előtt.
- Ja, ja itt vagyok! - magyaráztam, majd bele helyeztem a lábamat a kengyelbe, fel küszködtem magamat a nyeregbe és irány az ugrás.
- Amy mit csinálsz? Nem szabad! - kiabáltak utánam a lányok, de nem érdekelt én csak mentem az ugrásnak, tudtam meg kell csinálnunk. Most már kicsit nyugodtabban ment az ugrásra.
Elbíztam magamat, hogy most átfogja ugrani, nem éreztem azt a feszültséget rajta, mint az előbb. Egy kis segítséggel, de sikerült. Ezek után kinéztem magamnak egy másik ugrást.
Az az ugrás faágakból volt összedobálva ami persze kicsit ijesztően nézett ki, de nem baj, mi megoldjuk. Nagyon meglepődtem Kalifán mert ettől egyáltalán nem félt.
Az előzőtől meg igen pedig csak egy sima kis rönk volt. Miután megugrottam még egy-két ugrást úgy gondoltam elég volt ahhoz, hogy ismerje ezeket, és hogy ilyen is van és nem kell tőle félni.
- Szóval mehet a következő. - lihegtem, hiszen fárasztó volt. Azért egész sokat kellett segíteni, de megérte.
- Te nem vagy normális! ezek után még rámertél menni? mostanában sokat esel drága! vigyáznod kéne magadra! - Sam az anyámra ütött most teljesen olyan volt, csak ő közben mosolygott. ÉS nem gondolta komolyan. ÉS ő nem hurcol haza egy esés után.
Mindegyik lány kipróbálta az, hogy hogyan megy nekik a military pihentünk picit és máris Joshék jelentek meg a réten.
- Ahogy látom mindenki épségben, ennek örülök. - ránk mosolygott és elindult. Majd mi is követtük őt.

Haza érve fáradtan vezettük be a lovakat a boxba. Elraktuk a nyergeket,kantárokat és mindenki a szobájába igyekezett. A hőség akkora volt, hogy sajnáltam azokat a lovakat akik kint álltak a forróságba.
Ahogyan az ágyamon ültem már rövid gatyában és egy toppan valaki megzavarta a gondolat menetemet ahogyan az ajtón kopogtatott. Lassan oda léptem és lenyomtam a kilincset és az ajtó nyílódott.
- Már vártam mikor jössz. - mondtam Jasonnek.
- Még jó. - majd megcsókolt. Pár perc múlva már az ágyamon pihentünk. A reggeli lovaglás fárasztó volt, az álmosság majdnem elnyomott, de nem sikerült neki ébren maradtam.
- Mit szólnál, ha megkeresnénk a többieket és megkérdeznénk, hogy nincs e kedvük kijönni úszni. - magyarázta.
- úszni? hova? - kérdezte, mert fogalmam sem volt, hogy hol lehet itt úszni.
- Az már lényegtelen, majd meglátod. - mosolygott, majd felkelt és engem is magával húzott. - na gyere! - meg fogta a kezemet és kifele indultunk. Felkaptam a szoba kulcsát, hogy betudjam zárni. Aztán már indultunk is a lányok keresésére.
Először Sam-et aztán Jane-t és végül Sarah-t kerestük meg. Mindenki beleegyezett. Ahogyan megbeszéltük negyed óra múlva az én házamnál, az úgy sem olyan feltűnő.
Lassan mindenki megérkezett. Kiosontunk az erdő fele.
- Most komolyan...ne már, hogy az erdőbe lehet úszni. - szólalt meg Jane.
- Pedig de! - jelentette ki Jason majd tovább sétáltunk. Negyed óra gyaloglás után egy tisztáshoz értünk egy nagy tó volt a közepén ami mellett egy nagy fa volt és fenyők vették körül az egész tisztást.
Néhány helyen a nap sugarai szűrődtek be a fák között. Leraktuk a cuccainkat a kis fa alá és már futottunk is a víz felé. Nagyon jól esett mindenkinek ez a hűsítő úszás. Mi Jasonnel pár perc után ki is jöttünk.
Kerestünk egy napos helyet leterítettünk egy plédet és elfeküdtünk rajta.
- Amy mi lesz velünk ha te haza mész? - kérdezte jason aggódva.
- ilyeneket ne kérdezz! azt sem tudom mi lesz holnap. Nem hogy akkor mikor haza megyek. - háborodtam fel teljesen igazságtalanul és csak a düh jött ki rajtam amit anyáék iránt éreztem akkor mikor haza akartak vinni.
És most megint az eszemben van az hogy holnap után haza megyek és megint elkövetem azt a hibát, hogy azon töltöm ki a mérgemet aki szeretek és akin egyáltalán nem kéne.
Úgy érzem, hogy ezzel mindent elrontottam. Jason felállt és itt hagyott. Befutott a többiekhez a vízbe. - Hát akkor itt sincsen rám szükség! - gondoltam majd gyorsan felkaptam a cuccaimat és haza rohantam észrevétlenül ami úgy látom sikerült.

Már otthon az ágyamon feküdve küszködtem a könnyeimmel. Hogy lehettem ilyen buta és meg gondolatlan. Miért azokon töltöm ki a mérgem akiket szeretek? nem értem magam egyszerűen nem.
Az ajtó zörgésére lettem figyelmes és pár ismerős beszűrődő hangra, Jason és a lányok voltak azok. Az ajtót nem nyitottam ki most kevésbé volt kedvem magyarázkodni, hogy miért jöttem el és hagytam őket ott szó nélkül.
Ám az ajtó kopogásának vége szakadt. Még pár szót hallottam ami ez volt : Gyertek lányok hagyjuk..menjünk.
Kicsit nyugtatóbb volt, hogy elmentek most semmi másra nem vágytam leginkább csak arra, hogy egyedül legyek. De az ajtón megint kopogtattak.
- Amy nyisd ki! - kiabálta Jaso, de mit sem törődve vele a sírás eluralkodott rajtam. Hiába tudtam, hogy Jason azért jött hogy kibéküljünk...nem érdekelt engem most csak az az egy dolog érdekelt, hogy megbántottam.
A konyhába sietve egy kést kaptam elő a fiókból majd egy cetlire a Szeretlek szót írtam fel majd az ágyra helyeztem. Éreztem, hogy megnyugszok és valami melegség tölt el. Már nem érdekelt semmi és senki nyugodtan rogytam a földre éreztem a kezemen végig folyó meleg folyadékot, és éreztem, hogy most jó!  

2013. február 23., szombat


Sziasztok! :) próbáltam hosszúra írni és jóra, ami remélem sikerült. Ebbe a részben Josh egész sokat szerepel. Most kezdi komolyan venni Amy-t. Eddig is komolyan vette, de most hogy már hamarosan vége a tábornak. Kezdi észre venni, hogy érdemes ebbe a lányba időt fektetnie. Szóval majd meglátjátok, hogy mi lesz. ;)  Viszont akkor most nem húzom az időt. :)
Jó olvasást! :) ♥



18. fejezet



Mikor hátra fordultam nagy mosollyal anya karba tett kézzel nézett rám majd megszólalt.
- Na elköszöntél a "lovaidtól" ? - mondta kicsit morcosan, én pedig kérdőn néztem rá.
- Miért? hogy? Mi van? - nem értettem semmit össze voltam zavarva. Egyszer csak vissza hoz és utána meg közli velem, hogy elköszöntem e tőlük?
- Indulunk haza! - jelentette ki. Hála, hogy Josh pont jókor lépett be a lovardába. Majd anyához futott.
- Ne, ne, ne ne...Csak ezt ne! - mondta kicsit lihegve. - Nézze Amy nagyon jól lovagol, és ahogyan Kalifára hat az...az valami hihetetlen. Ez a ló senkivel nem ment így,
mint vele. Legalább csak ezt a négy napot engedjék meg neki. - könyörgött anyáéknak. Én csak reménykedve figyeltem őket a boxból, mikor még kalifát simogattam.
- Szerintem hagyjuk a lányokat had lovazzanak menjünk be az irodába. Majd anya és apa egymásra néztek, beleegyeztek, tehát az iroda felé vették az irányt. Mivel a lányok
meghallották ezért gyorsan oda futottak hozzám. Majd mindannyian aggódva vártuk a beszélgetés eredményét.
Negyed óra múlva kiléptek az ajtón mind a hárman mosolyogva.
- Na ez mit jelent náluk? - kérdezte Jason izgatottan.
- Ez azt hiszem azt, hogy maradhatok. - mondtam majd én is vigyorogtam. Majd anyáék beléptek a boxba és közölték velem a hírt.
- Maradhatsz kicsim. - mondták majd egy puszit adtak. Örömünkbe a lányoakkal össze ugrottunk. Majd anyáék nyakába vetettem magam.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - mondtam nekik örömömbe miközben lerángattak magugról.
- De viszont mi akkor megyünk, nem is zavarunk titeket, négy nap múlva érkezünk. Sziasztok! - köszöntek el tőlünk apa Josh-al és Jasonnel kezet fogott, és elmentek.
Jason nevetve jött vissza hozzánk.
- Na mi van? - kérdeztük a lányokkal nevetve. - Apukád azt mondta, hogy vigyázzak rád. - mondta mosolyogva majd felnevettünk.
- Ezek szerint kedvel. - mondtam neki. Majd kijöttünk Kalifa boxából, hogy ne zavarjuk meg az ebédjében.  
A kis teraszra igyekeztünk. Josh egy tálca limonádét hozott nekünk.
- Amy a te szüleidet hamar meg lehet győzni. - mondta mosolyogva.
- Szerintem nem. - feleltem.
- Nekem sikerült pár perc alatt. -
- Akkor mi tartott annyi ideig. - kérdeztem.
- Semmi csak beszélgettünk. -
- De mégis miről? már nevettem, kíváncsi vagyok -
- Most nem az a lényeg, most az a lényeg, hogy itt maradhattál. És még az a lényeg, hogy ahol leestél Twisterről, ma ott kell lovagolnod. - magyarázta.
- Jó én benne vagyok. -
- Úgyhogy ha készen állsz mehetünk is. - jelentette ki.
- Oké csak még had menjek be a szobámba és had fürödjek le, és had öltözzek át. - Josh csak bólintott, tehát futottam. Oda érve a kulcsokat kerestem, mindig a zsebemben van
és elvileg most is ott kell hogy legyen. Tehát belenyúltam a lovaglónadrágom zsebébe és ott volt, gyorsan előrántottam és kinyitottam az ajtót. A fürdőszoba felé vettem az irányt.
levetettem magamról mindent és a zuhanyzó alá léptem. Pár perc alatt készen is voltam. Utána a szekrényemet széttúrva kerestem magamnak egy normális lovagló gatyát.
Egy sötét kéket választottam szürke pulcsival. Még gyorsan fel kaptam a lovaglócsizmámat és már siettem is ki a lovardába. Twister már kikötve állt és a cuccai is ki voltak rakva.
- Hmm jól néz ki. - gondoltam, egy világos kék alátét volt 4 darab megegyező színű fáslival. Majd ezek után megfogtam egy kefét és végig húztam Twisteren, közben mind a négy lábát
ellenőriztem. Sántítani nem sántított. Miközben még egyszer megnéztem őket, hogy biztosra menjek valaki a hátam mögül megszólalt.
- Nyugodtan felülhetsz rá! orvos is volt nála. - mondta félig nevetve Jason.
- Én csak biztosra akarok menni. - mondtam majd az utolsó lábat vizsgáltam. Ezek után nyergelni kezdtem.
- A-a. - szólalt meg Jason. - Ne ezt nyerget. - vette ki a kezemből és adott helyette a díjlovas nyerget.
- Óóó.. köszönöm. - tehát felraktam rá azt. Ezek után fásliztam, majd kantároztam.
- Kész vagy? - kérdezte.
- Persze, mehetünk. - csatoltam be a kobakomat, megfogtam Twister kantárának szárát és kifele indultunk. Amikor beértünk a pályára akkora boldogság töltött el mint még soha.
Mire felszálltam arra már Josh is kiért.
- Tehát, ma csak Twisteren lovagolsz. De most ez az esés lehet, hogy mind a kettőtökben keltett egy kis félelmet hiszen e is és Twister is nagyon buktatok. - figyelmesen hallgattam
végig a mondandóját, mert nem volt butaság. Egy kicsit én is félek. Azt viszont már nem tudom, hogy Twister mennyire...vagy fél e egyáltalán.
Tíz perc után ügettünk. Mindenféle vonalat, ívet csináltunk. És elég laza volt. Aztán bemelegítő vágta is megtörtént. Miután sétáltam egy picit és Twister is pihent Josh oda hívott magához.
- Na Amy figyelj. - szólt Josh. - Ahol állok itt buktatok fel. Csinálj vágtába egy egész lovardát. És mielőtt befordítanád ügetés és mikor ide értél állj meg itt. - az itt-re tette a hangsúlyt, tehát próbáljak meg ott megállni ahol felbuktunk.
Beugrasztottam Twistert vágtába. A pálya nagyon nagy volt, tehát kellett egy 2- 3 perc amíg oda értünk. Felvettem ügetésbe szépen oda mentünk, mielőtt megállítottam volna
ő elugrott arról  helyről.
- Tehát félsz! - suttogtam neki, majd megsimogattam. - Bízz magadba...vagyis bennünk. - majd ismét vágtába ugrattam. Most már kicsit galoppoztattam is. Majd kicsit
visszafogtam, ismét oda értünk, tehát ügetés aztán koncentráció. És sikerült.
- Most állj ott egy darabig, szólok ha elindulhatsz. - álltunk, álltunk és Twister egyre jobban menni akart de, nem.
- Hello pajtás még nem, még itt maradunk picit.
- Most indulj és állásból a vágtát próbáld meg vele és most másik kézen ugyan ezt. -
- Akkor gyerünk pajtás. - elindultunk, és sikerült nei, büszke vagyok rá.
- Lassú összeszedett vágtát. - kiabált utánam Josh. Szóval kicsit lelassítottam, és a zablát mozgattam. Már is szebben mentünk. Megint az ügetés következett aztán a megállás. És most már egyáltalán nem félt. Büszke voltam rá.
- Jó elég lesz, ügyesek voltatok, és látod ez mennyit segített? - mondta Josh kedvesen.
- Aha tényleg sokat, és asszem, hogy ez a díjlovaglás nem volt hülyeség. - magyaráztam.
- Ugye, egyébként majd a Kalifát ki is hozhatnád lefutószárazni, meg szeretném, ha a héten még ugranál velük. -
- Rendben, na én előre megyek Jason itt marad veled..meg gondolom a lányok is. - mondta majd az istálló fele vette az irányt. Jasonék bejöttek a pályára.
- Jól ment. - dicsértek meg - köszönöm. Majd elfordítottam a lovat és lesétáltattam.


Na hát akkor te is mozogsz egy kicsit. - mondtam Kalifának ahogyan a pályára vezettem ki, már naplementébe. Mivel a pálya nagyon nagy volt ezért hosszúra engedtem a futószárat.
Gyönyörű volt ahogyan a nap rásütött ő pedig szépen lassan, kecsesen ügetett. Csodálatos volt.
Mikor vágtázott még gyönyörűbb volt. Lassan oda húztam magamhoz, mikor oldalt akartam cserélni kicsit gondolkodtam és úgy gondoltam elengedem, majd futunk együtt. Tehát
lecsatoltam róla a futószárat és futkorászni kezdünk jobban is élvezte. Aztán megláttam egy kissebb x-et. - Na gyere Kalifa. - futni kezdtem ő pedig vágtázott utánam.
Egy párat bakolt, de nem zavart. Az x egyre közelebb volt mikor el ugrottam volna láttam Kalifa már be előzött ő már az akadály túloldalán várt, mint egy játékos kis csikó.
- Na jól van ennyi volt a gyereknapból..már fáj mindenem. - megsimogattam nyakát és a pálya másik végébe sétáltunk, hiszen ott tudtunk csak kimenni. Mire oda sétáltunk pont elég is volt neki. Tehát az istállóba mentünk. Beraktam a boxba és
elköszöntem tőle. Már beesteledett. Nagyon jó idő volt, kellemes. Tehát úgy gondoltam, hogy kiülök a kis faház elé amibe hála Joshnak még négy napig lakok. Tehát ezt tettem.
Jó volt egy kis csend, jó volt nézni azokat a lovakat akik karámban voltak, ahogyan boldogan legelésznek. Nem gondoltam volna, hogy ennyi barátot találok, nem gondoltam volna, hogy be jön Jason a képbe, nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem Kalifát,
(mivel még sosem hoztam képet a házról, most kaptok. ;)
Tehát Amy , és a többi táborozó ilyen házakban laktak
külön, külön.)
Nem gondoltam volna, hogy megtalálom Twistert, és azt sem gondoltam, hogy ennyire fogok kötődni ehhez a helyhez, és ennyire fogom szeretni. Fájni fog ha elmegyek innen.
A legszebb nyári élményeim biztos, hogy itt történtek. De nem akarom itt hagyni ezt a helyet. Majd pár könnycsepp gurult végig arcomon a gondolat menetem után.

2013. február 16., szombat


Andi és Dóri! Mivel mindig ti várjátok a legjobban a részeket még ma hoztam nektek! Remélem tetszik is. :) 
Nem lett a legjobb, de szerintem elmegy. :D.  És akik még mindig olvassák a blogomat, nagyon szépen köszönöm nekik. Imádlak titeket! ♥ xx. 
Tehát Jó olvasást! :) ♥! 

17. fejezet - Back Home!


- Ne hisztériázz, nem fogsz lovagolni mostanában, ezt a fejedből ki is verheted. - förmedt rám apa mérgesen. - Nagyon megiiedtünk és még egyszer nem fogjuk meg engedni, hogy ilyen legyen. - mondta apa már
mérgesen miközben már a sírás fojtogatott.
- DE fogok! - kiabáltam fel, majd kijött rajtam minden, megfogtam a kis párnát amibe a fejemet temettem. Az elmúlt egy nap. Végig gondoltam és úgy éreztem, hogy ezzel az esetemmel még jobban kötődtem a lovakhoz.
 És most úgy éreztem, hogy ha nem engedik meg, hogy lovagoljak belehalok. Miközben nagyjából megnyugodtam. Füleimet hegyezni kezdtem hiszen valakik a kórterembe léptek, a sok topogást figyeltem majd a beszédükből felismertem őket.
Felmosolyodtam  hiszen ismerősek voltak a hangok, amiket már nagyon régen hallottam, felnéztem és nekem rohantak és megöleltek.
- Amy! Úristen jól vagy? - kérdezték aggódva, majd vissza öleltem őket.
- Én jól, és ti? - kérdeztem kisírt szemekkel, de már teljesen nyugodtan.
- Mi miért ne lennénk jól, mi nem lovagolunk, és nem kerültünk kórházba. - magyarázta a bátyám, és a nővérem.
- Jó de te motorozol, te meg táncolsz. Nektek is ugyan így lehet ám bajotok. - magyaráztam nekik miközben egymásra néztek és nevetni kezdtek.
- De mi ügyesek vagyunk. - Nevettek továbbra is.
- Na! én sem vagyok ám béna! - jelentettem ki durcásan, majd kezeimet karba raktam.
- Úgyis tudod, hogy viccelünk, a mi szemünkben te vagy a legjobb lovas. - mondta Nick és egy puszit adott a homlokomra, majd Debby követte az ő példáját és ő is puszit adott.
Eközben az orvos bejött, köszönt majd mi is. Illedelmesen megkérte a testvéreimet, hogy picit álljanak félre hiszen vizsgálni visznek. Ők persze alrébb is álltak.
Az orvos az ágyat akarta tolni miközben én megszólaltam.
- Nem kell! megyek én magától is. - majd felpattantam az ágyról belebújtam egy papucsba és már is az ajtó fele igyekeztem. Majd hátra fordultam, hiszen nem láttam, hogy
az orvos jönne velem. Mikor hátra néztem mindenki elmosolyodott. Aztán az orvos utánam indult.
- Arra tessék menni! - mondta mosolyogva.
- Rendben. - bólintottam, és igyekeztem tovább.
Kerek tíz perc múlva már ki is jöhettem a vizsgálóból. Az orvos vissza kísért és remek híreket közölt.
- Nos úgy vélem, hogy a kisasszonynak semmi komolyabb baja nincsen. Tehát nyugodtan vissza mehet a táborba. - elindult kifele majd hirtelen megfordult. - És hagyják lovagolni, biztos tehetséges. - Visszafordult és tovább fojtatta útját kifele.
Anyáékra néztem, majd ők egymásra, majd anya rábólintott apára. Ez azt hiszem azt jelenti, hogy igen, vissza mehetek. Tehát levettem azt a piszit amit arra az egy napra kaptam, fogtam a lovas felszerelésem és elmentem felöltözni.
Mikor készen lettem megálltam és végig mértem magamat. - Igen, ez az amit én szeretek. - gondoltam magamba majd boldogan kiléptem a fürdőszobából.
- Indulhatunk, kezdtem kifutni a szobából mikor eszembe jutott. - Ó hát Rosali. - csaptam a fejemre ami nagyon megfájdult közbe, de nem baj. Tehát sarkon fordultam és vissza futottam hozzá.
- Azt hittem már elfelejtettél. - mosolygott majd rajta is kijött egy pár könnycsepp.
- Téged soha. - nyugtattam meg. Mivel nagyon megszerettem ez alatt az egy nap alatt. Lassan elengedtem és egy cetlit nyújtott át nekem.
- Hívj bármikor, és még találkozunk. - mondta kicsit meghatódva majd rám kacsintott.
- Az biztos. - majd én is rákacsintottam és kifele mentem az ajtón. De még gyorsan vissza kiabáltam neki.
- És gyógyulj meg hamar! -
- Igenis! - mondta mosolyogva majd végleg elköszöntünk egymástól.
Kiérve a kórházból a szememmel kerestem a kocsit amit egy közeli parkolóban meg is láttam oda futottam, apa kinyitotta és én voltam az első, aki bepattant.
Mikor mindenki beszállt apa elindította a kocsit és izgatottan ültem a hátsó ülésen. Minél hamarabb ott akartam lenni a lovak között.
Fél órás út után sikeresen oda értünk. Gyorsan kipattantam a kocsiból és az istállóba igyekeztem. Mikor beléptem a lányokat láttam meg miközben a lovakat ápolták le. Megálltam ott egy helyben
majd észre vettek és felém futottak.
- Amy! Szia! úgy vártunk! minden rendben? jól vagy? - ezekkel a kérdésekkel leptek el miközben össze-vissza ölelgettek.
- Persze, hogyne lennék jól. - mondtam vigyorogva.
- Látom már járni is tudsz, tehát irány a nyereg. - Mondta Sam, majd Kalifa felé húzott.
- Várj Sam! most nem ő a fontos. Most meg kell néznem Twistert. - magyaráztam, elengedte a kezemet és bólintott. Tehát megértette a dolgot. A boksz felé igyekeztem ahol
Twistert láttam meg, éppen a szalmát majszolta. Elhúztam az ajtót oda mentem hozzá és a nyakába borultam! - Ne haragudj rám drága Twister! neked semmi rosszat nem akartam SOHA! - kezdtem megint a sírást, de most hamar megnyugodtam.
Olyan lett volna mintha megértette volna, mint mondok neki, mert a fejét a vállamra rakta, majd oda szorított magához, és én is jobban megszorítottam amire felhorkantott.
Elengedtem, végig mértem a lábait, hogy fel van e dagadva, de úgy nézett ki hogy nem. Tehát még egyszer megsimogattam és kimentem a bokszból nem is zavartam tovább.
Most Kalifához vezetett az utám, ahol anyáék álltak, feléjük igyekeztem, de valaki megszakította azt. A derekamat megfogva fordított magához. Majd semmi beszéd, semmi köszönés nélkül
magához húzott és megcsókolt. Eközben a háttérből hangok szűrődtek. Asszem Nick és Debby lehetett, mert csak ilyeneket lehetett hallani: - Oda nézz! barátja van? ..stb. Ezek hallatán bele mosolyodtam csókunkba, mire ő is.
Elengedtük egymást, a szembe nézett majd megszólalt. - Lehet hogy csak egy napig nem láthattalak, de majdnem bele haltam. - mondta majd elmosolyodott és megölelt.
Aztán elengedtem és Kalifához mentem.
- Beengednétek? - kérdeztem a tesóimtól majd nevettem.
- Igenis. - mondta Nick majd kérdőn nézett rám.
- Mert nekem nem lehet barátom? - kérdeztem önelégült mosollyal az arcomon és a Kalifához mentem.
- Látom veled minden rendben pajtás. - mondtam neki majd megveregettem a nyakát. - Úgy látom te semmit nem változtál. Igaz én sem csak kicsit rozsdás lettem. - mondtam neki nevetve, mikor ő hirtelen felnézett az ebédjéből és körülbelül olyan pofát vághatott, hogy mit csináltál?, dehogy is. Erre elnevettem magamat, majd megöleltem és beleszippantottam selymes sörényébe.
Szeretlek Kalifa! - öleltem meg még szorosabban.   

2013. február 12., kedd


Sziasztok! :) Kicsit késtem a résszel de mostanában sokat kellett tanulni. De mindegy most meghoztam és nem tudom, hogy gondoltátok e, hogy ez lesz. :D De mivel (remélem) már kíváncsiak vagytok, hogy mi történt. nem húzom az időt. 
Jó olvasást. :) ♥! 



16. fejezet - Accident.



Mikor a pálya szélén a könnyeimet letörölve vágtáztam végig a hosszú falon hirtelen a nevemet kiáltva valakik integettek nekem. - Anya és Apa, tehát eljöttek. - gondoltam
és örültem mikor megláttam őket. Mikor elfordítottam Twistert, hogy kivágtázunk a pályáról hirtelen csak egy nyomást éreztem a lábamon és a fejem. Majd sikítást hallottam.
Nem tudtam mit történt, nem tudtam hol vagyok, nem tudtam, hogy élek e még egyáltalán.


Mikor felébredtem egy ágyon voltam egy fehér szobában. Lassan feljebb emelkedtem és egy lányt láttam meg aki velem szembe feküdt egy ágyon, majd megszólított.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- ööö persze, de hol vagyok? - kérdeztem aggódva mikor lassan felültem az ágyon. Mire a velem szemben fekvő lány megszólalt volna más tette meg.
- A kórházban, ugyanis leesett a lóról kedvesem. - Szólított meg egy fehér köpenyes magas férfi.
- Jobban van már? - érdeklődött.
- Asszem...vagyis igen. - nyögtem ki majd elgondolkodtam a történteken. Igazából nem nagyon jutott eszembe semmi különös dolog amiről tudnom kellett volna.
- És mire emlékszik a balesetéből? - kérdezte, gondolom, hogy  felmérhesse milyen súlyos bajom van.
- Hát semmire nem emlékszem, csak arra hogy valaki sikított egy nagyot aztán ott megszűnt a világ. - válaszoltam értelmesen.
- Értem. - majd kiment és pár perc múlva aggódó szüleimet és Josht, Jason, Samat, Janet és Saraht
láttam bejönni az ajtón. Hirtelen mindenki nekem rohant. Majd egy halom kérdéssel bombáztak meg engem. - Hogy vagy?, Emlékszel rám?, és rám, tudod ki vagyok?, nem fáj semmid? .....stb.
- Álljatok már le! - kiáltottam fel, mert a fejemet egyenlőre szét hasította a fájdalom. - Először is én szeretném tudni, hogy mi történt és hogy nyugodtak legyetek, mindenkire
emlékszek. Csak éppen arra nem hogy mi történt. Szóval valaki elmesélné nekem? - már kiabáltam az idegességtől és a feszültségtől.
- Jó nyugodj meg, mindent elmondunk. - gugolt le mellém Jason és megfogta a kezemet. Kicsit nyugodtabb lettem a halk,selymes hangjától, és ahogyan beszélt velem, nem úgy mint a többiek...idegesen.
- Szóval. - kezdett bele Jason és örültem, hogy ő mondja el, nem más. - Mikor te éppen kiakartál vágtázni a pályáról Twister hirtelen, de annyira hirtelen, hogy még mi sem eszméltünk fel, hogy
mi történt ott. Tehát a lényeg az hogy olyan hirtelen megbotlott és elesett, hogy nem volt időd leugrani róla és felbuktatok, majd Twister rád esett, ő gyorsan felállt.
A te lábad pedig bele akadt a kengyelbe és egy darabig húzott magával de kicsúszott a lábad és így fogjuk rá hogy megmenekültél. - magyarázta el nekem a történteket.
Csodálkozva hallgattam végig az egészet.
- És Twister Jól van ugye? - kérdeztem aggódva. Csak abban reménykedtem, hogy neki semmi baja nem lett, ha bármi baja lett az soha, de soha nem bocsájtanám meg magamnak. Hiszen ő az életem. Neki köszönhetek mindent,
hogy most ott tartok ahol. Miatta nem lehettem volna tapasztalt lovas. Ő tanított meg arra, hogy bármi történjen soha nem adhatod fel. Küzdeni kell érte, a célodért amit kitűztél
magad elé. A legkedvesebb, és a legjobb tanítót ismertem meg ebbe a lóba. És leginkább a lgjobb barátomat.
- Nyugodj meg! Semmi baja nem lett. Az első lábaira kicsit sántít, de az orvos azt mondta, hogy pár napon belül megjavul. Nagyon nem rázhatta meg a dolog mert mikor bevittük a boxába, már vígan falatozott. - magyarázta Josh.
- Az én hibám nem szabadott volna felülnöm rá, és akkor ez mind nem történik meg, nem sántul le miattam, és nem okozok neki fájdalmakat - Majd arcomat a kezembe temetve a sírás öntött el.
- Oda kell mennem, bocsánatot kell kérnem tőle. - próbáltam fel állni, de ez nem sikerült a lábaim teljesen elgyengültek, használni sem tudtam őket, összeestem.
Jason gyorsan összekapart a földről. Majd ilyedten néztem rám.
- Mi van a lábaimmal? - féltem a gondolattól is, hogy lebénultak.
- Csak pillanatnyi, mivel Twister a lábadra zuhant. - mondta Sam. Közbe átgondoltam az egész napomat. Egész jól indult, sőt tökéletesen. Hogyan történhetett ilyen? Nem így terveztem.
De így sem vagyok mérges Twisterre, sőt hálás vagyok neki. Ezek után anyáék kicsit maradtak aztán elköszöntek tőlem és elmentek, megígérték, hogy holnap vissza jönnek és megint meglátogatnak.
Tehát lassan mindenki otthagyott igazából egy ablak volt az ágyam mellett és mivel mást úgy sem tudtam csinálni rákönyököltem és elbambultam közben elgondolkodtam ismét a dolgokon.
- Ha nem találok rá erre a táborra talán jobb lett volna, akkor nem találok rá Twisterre vagyis ennek örültem, hogy rá találtam, de miért engedtek fel rá, Miért lovagolhattam újra rajta?
Akkor most nem lennének fájdalmai. Igaz nem életveszélyes helyzetbe hoztam, de nem érdekel, bűntudatom van. Minden az én hibám. - miközben ezek jártak a fejemben egy könnycsepp
gurult végig az arcomon. Lassan oda nyúltam és letöröltem az. Majd próbáltam vissza tartani a könnyeimet.
- Amy! - fogta meg valaki a derekamat és hirtelen megfordultam. Olyan közel voltam hozzá hogy ajkaink szinte összeértek és lassan felnéztem és a nézésünk össze akadt.
- Csak azt akartam még, hogy holnap jövök, és ne sírj. - majd megfogta ajkaimat és megcsókolt ezek után kiviharzott a kórteremből és eltűnt a látószögemből.
- Aranyosak vagytok. - szólalt meg a velem szemben fekvő lány.
- Köszönjük szépen. - elmosolyodtam a dicséreten majd lefele szegeztem a teintetem. Ezek  után nagyon jóba lettünk. Az egész napot elbeszélgettük. Közbe bemutatkoztunk egymásnak.
Őt Rosali Reed-nek hívják és ő deszkás lány tehát miután elmondta ezt gondolkodnom sem kellett, hogy miért van itt. Neki a csuklója és a térde ment ki. Ő sajnos még egy darabig itt lesz.
Elbeszélgettük az egész napot mire észhez kaptunk az orvos jött be, hogy egy kicsit csendesebben és, hogy pihenjünk hiszen egyikőnknek sem ártott. Nagyon kedvesen szólt ránk.
De engedelmeskedtünk mert már tényleg késő volt. Fél kilenc körül járt az idő. Lassan betakaróztunk a fejünket lehajtottuk a párnára és aludni próbáltunk.
- Jó éjszakát Rose! -
- Neked is Amy! - szólt vissza kedvesen. Ezek után már majdnem aludtam mikor a telefonom kijelzőjének fénye vert fel. Igazából azt sem tudtam, hogy itt van, de úgy látszik anyáék erre is gondoltak.
Lassan oda nyúltam érte és felnyitottam.
Önnek 1 új üzenete érkezett:

- Nagyon megijedtem, gyógyulj meg hamar. Remélem már holnap újra látunk itt a lovardába. Hiányzik a mosolyod innen. Siess vissza! Szeretlek! : Jason. 

Ettől az üzenettől elmosolyodtam. Nagyon jól esett a mai nap után valami jót is hallani vagyis olvasni. Ez után még egyszer elolvastam majd leraktam a telefonomat és
nagy mosollyal aludtam el.

Az éjjel közepén felkeltem, ránéztem az órára, háromnegyed négy múlt 6 perccel. Próbáltam vissza aludni, de sajnos nem ment. Tehát úgy döntöttem sétálok egyet. Felültem, az ágyszélén lógattam a lábaimat. Féltem, hogy rátudok e állni,
féltem, hogy lebénult a lábam már féltem mindentől. De erőt vettem és nagy nehezen de leraktam a lábujjaimat a földre utána már az egész talpam a földön volt és ránehezedtem a súlyommal.
Sikerült rá állnom. Nagyon örültem. Igaz még nem volt a legjobb még néha összerogytak a térdeim, de sikerült az ajtóig eltudtam sétálni. Kitudtam menni a fürdőbe egy pohár vizet inni.
Büszke voltam magamra. Még lemostam az arcomat és még egy pár percig a fürdőben álltam. De vissza sétáltam mert a lábaim hamar elfáradtak. Vissza feküdtem az ágyba és újra
álomra hajtottam a fejemet.

*reggel*
- Jó reggelt Amy! - keltett fel anya és apa. - Gyere az orvos meg akar nézni, ha jól vagy haza jöhetsz.
- Haza? - kérdeztem értetlenül hiszen még volt 4 nap a táborból arról már nem fogok lemaradni.
- Igen haza, ilyen állapotban nem mehetsz vissza a lovak közé, és nem is nagyon örülnénk ha mostanában lovagolnál ezután az este után. Nagyon megijedtünk. - mondták el a mondandójukat amit csak tátott szájjal hallgattam végig.
- Nem anya! nem! én vissza fogok menni, ha tetszik ha nem. Én nem ijedtem meg, vissza merek ülni és ezt senki nem fogja megtiltani.
Ez az életem és nem fog ez a kis dolog elrettenteni tőle és senki ne féltsen engem! 

2013. január 29., kedd

Sziasztok! :) próbáltam ezt a rész kicsit hosszabbra írni mint az eddigieket. Remélem össze is jött valamennyire :D És remélem kicsit élmény dúsabb lett. De ezt majd ti eldöntitek. És nagyon szépen köszönöm a vissza jelzéseket, hogy olvassátok a blogomat, nagyon örültem neki. ÉS imádlak titeket. 
Köszönöm még egyszer, de nem is húzom az időt. 
Jó olvasást. :) ♥!


( Amy és Twister) 

15. fejezet - The Competition



Nem nagyon tudtam aludni. Egyrészt a verseny miatt másrészt pedig a hangok amik kívülről szürödtek be a vékony falakon. Féltem, hogy vissza jön este az a férfi. Most senki nincs a közelembe
aki megvédene, és én egyedül egy senki vagyok. Mivel villanyt nem akartam kapcsolni ezért a telefonom fénye mellett nagy nehezen elaludtam.


*On Race Day/A verseny napja*

Reggel fél 7-kor keltem, hogy időben elkészüljek. Ami asszem sikerült is. Mert gyorsan magamra rángattam egy rövidnadrágot mert már most meleg volt, és egy toppot. Reggelizni
semmit nem reggeliztem, csak egy pohár vizet ittam. Aztán ez idő alatt már is 7 óra lett. Tehát felálltam a székről amin eddig várakoztam, a zsebembe raktam a telefonom és már indultam is.
Mikor beértem az istállóba már majdnem mindenki ott volt.Persze a piciknek nem kellett, hogy jöjjenek, hisz tudjuk milyenek, hamar kifáradnak meg amúgy is nagy nap áll előttük.
Körülbelül 15-en voltunk, a lányok is meg érkeztek. Mi négyen a pályaépítés feladatát kaptuk ami nagyon tetszett nekünk. Szóval a kezünkbe nyomták a "tervrajzot" és
( A pálya a versenyre) 
Sam,Sarah,Jane és én a pályára igyekeztünk ahol már az ugrások szana-széjjel voltak rakva. Tehát elkezdtük. Jó fél órába telt, hiszen a pálya nem volt kicsi és az ugrató is sok volt. De mi nagyon
élveztük és sokat nevettünk eközben. Még utoljára végig néztük hogy mindent jól csináltunk e.
- Hát lányok jó munkát végeztünk. - szólalt meg Sarah. Mi csak helyeseltük amit mondott és csak bólogattunk a fejünkkel.
- Na még kettő darab ugrás a melegítőpályára aztán végeztünk. - mondtam nekik majd elindultunk és az állásból ugratókat és rudakat hoztunk. Mivel kicsit porosak voltak már, mert régen használták őket.
Fogtam egy vödröd és elmentem vízért, hogy lemossuk őket. Ahogy beértem az istállóba csillogott-villogott minden. - Hát ilyet se láttam még. - gondoltam magamba. Majd
oda léptem Josh mellé hogy valami rongyot tudna e adni amivel letudjuk törölni az ugrásokat.
- Szólj Jasonnek ő biztos tud majd adni. - mondta majd vissza tért a dolgához. Ő izgult szerintem a legjobban, a lovasokért és a lovarda tisztaságáért és a rend miatt.
Míg ez leforgott a fejembe megtaláltam Jasont is.
- Na jó reggelt. - néztem be az egyik boxba ahol éppen egy lovat ápolta le.
- Neked is jó reggelt. - köszönt majd oda jött és megcsókolt.
- Jason!? nem tudsz valami rongyot adni? az állásból hoztunk ugrásokat a melegítőbe és kicsit porosak. - magyaráztam.
- de! asszem...ott van bent, gyere. - majd megfogta a kezemet és behúzott egy ajtón amit magunkra zárt.
- Most miért zárod be? - erre már nem válaszolt inkább közelebb jött megcsókolt és a falnak nyomott. Pár perc után leállítottam.
- Jason maradnék, de sietnem kell mert nem végzünk az ugrásokkal van még tíz percünk. - magyaráztam neki aminek nem nagyon örült, de elfogadta. Majd megfordult benyúlt
egy dobozba és vett nekem elő egy rongyot és oda nyújtotta.
- Köszönöm. - vettem ki a kezéből és vigyorogtam. Mikor kiszerettem volna menni ő még mindig csak nézett. - Kiengednél? - kérdeztem, hiszen a kulcsot a zsebébe rakta.
Majd adott a számra egy puszit és kiengedett és ismét a pályára mentem. Mikor oda értem a lányok ezzel a kérdéssel vártak.
- Hát mi tartott eddig? - kíváncsiskodtak.
- Mindegy. - mondtam majd elpirultam és a lányok nevetni kezdtek.
- ÓÓÓ akkor Jason vagy a dologban. - mondta Jane majd megölelt és nevetni kezdtünk. Gyorsan lemostuk az ugrásokat és előre mentünk.
- tudjátok még mi a jó abba, hogy mi építettük a pályát? - szólalt meg Sam, és mi csak kérdőn néztünk rá.
- Mert nem kell pályát bejárni mert tudjuk. - mondta vidáman.
- LUSTA! - kiáltottunk fel Sarah, Jane és én. - Nem is. - vigyorgott. Mikor beértünk a lovardába már mindenki a reggeliét ette egy box előtt ülve vagy egy ládán, de volt
olyan is aki a lova hátán ülve ette a reggeliét. Nekünk nagyon tetszett ez hogy itt az istállóba eszünk. Tehát mi is megkaptuk a reggelit ami szendvics volt. Beültünk
négyen kalifa boxába és elkezdtünk reggelizni. Már majdnem végeztünk mikor Jason betoppant hozzánk.
- Tudtam, hogy itt vagytok, egyébként jó étvágyat. -
- Ja köszönjük. - mondtuk mind a négyen vigyorogva majd Jason leült mellém és a számra puszit adott.
- Egy óra múlva verseny, izgultok? - kérdezte tőlünk és mind a négyen megráztuk a fejünket.
- Mert te? - kérdezte Sam Jasontől.
- Kicsit, ez lesz az első versenyem Twisterrel. - magyarázta majd Jane rá nézett az órájára és kijelentette, hogy indulni kéne hiszen fél óra múlva verseny. Tehát fogtunk magunkat,
felálltunk a földről és mindenki a szobájába indult öltözni a verseny felszerelésébe.

Háromnegyed kilenckor már mindenki fehér gatya,zakó, szépen kipucolt lovaglócsizmába sürgött forgott a lova körül. Én szépen nyugodtan leápoltam, felszereltem Kalifát hiszen, ha
én is ideges vagyok ő is az lesz és nem szeretném, hogy élete első versenye már stresszel kezdődjön. Mikor már mind az öten készen voltunk szépen kivezettük a lovakat a
pálya elé. Még volt időnk hiszen az ügyességi verseny zajlott a másik pályán. Lassan kezdtek már gyűlni az emberek  Versenyre és más lovardákból más lovasok is.
 Mivel Josh már elintézte a nevezést és minden ilyen ügyet nekünk nem kellett mást csinálni csak lovagolni és hibátlanul teljesíteni. Mikor már bele merültünk a nagy beszélgetésbe
egyszer csak Sandy jött az új lovával teljes pompában.
- Hát ti nem jöttök? Már az első induló megy a pályán és asszem hogy te vagy az 5. - nevetett gonoszan. Én gyorsan a lányokra néztem ijedten. Mivel a verseny start listája pont
mellettünk volt gyorsan rá pillantottam és a nevemet kutattam szememmel. Amit meg is találtam a 28. helyen. Majd Sandy nevét kerestem aki a 4. induló volt.
- Ömm Sandy, de ha jól látom te a 4. induló vagy nem kéne melegítened? - kérdeztem majd egy önelégült mosolyt ejtettem felé.
- Mi van? - lökött félre és a start listát kémlelte.  - Basszus. - Kiáltott fel majd gyorsan felszállt a lovára és a melegítőbe igyekezett. 5 perc után már az oxereket ugrotta.
Mi is lassan befáradtunk a pályára és elkezdtünk melegíteni. - Egész laza. - gondoltam és elkezdtem ügetni. Nem éreztem, hogy ideges lenne, sőt nagyon is nyugodt volt.
Viszont amennyire ő megnyugodott és annyira lettem ideges. Fogalmam sem volt miért, hirtelen jött. Egyszer csak a rossz gondolatok lepték el az agyamat. Csak arra tudtam gondolni
mi van, ha leesek Kalifa meg áll, nem bízik bennem, felbukunk. Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, elég zűrös volt. Lehet, hogy Kalifa megérezte, kezdett egyre nyugtalanabb lenni
bakolt egy kettőt és a fejét is össze vissza rázta. Amilyen összeszedetten mentünk és amilyen nyugodtan most annál stresszesebben és feszülten. Josh a pályára lépett és
az ugrásokat rakta nekünk. Ahogyan az ugrásra lovagoltam rá kicsit nyugodtabb lettem. Mikor egyre nagyobbak lettek az ugrások vissza nyertem előző állapotomat.
Amit Jason észre is vett.
- Amy mi a baj? - kérdezte kicsit ijedt fejjel, gondolom látta, hogy nincsen minden rendben.
( Sam és lova, Kingston) 
- De minden rendben van, csak kicsit izgulok. - mondtam, mert nem akartam magyarázkodni. Miközben Jasonnel beszélgettem Josh mondta, hogy még ugorjak meg egy oxert és utána
már csak sétáljak vele amíg be nem megyek a pályára.  Tehát azt tettem amit mondott. Beugrasztottam vágtába és az oxer felé lovagoltunk, ami sikerült.
- Nagyon jó! sétálj vele. - dicsért meg minket Josh. Majd Sandyt láttuk a lova mellett kisétálni a melegítőről. Majd Jason utána ügetett gondolom megkérdezte mi volt a pályán, mert
mi nem figyeltünk. Mikor vissza jött a melegítőre mi is megkérdeztük.
( Sandy esése) 
- Hogy sikerült? - kérdeztük mosolyogva, semmi gonoszkodás nem jutott eszünkbe, de úgy látszik, hogy ő úgy vette.
( Jason és Tewister) 
- Mintha nem tudnád...leestem. - mondta gúnyosan majd hátat fordított nekünk és ott hagyott minket. Miközben a lányokkal egymásra néztünk. Jasont szólították a pályára.
Lassan beügetett, megállt, köszöntötte a zsűrit és vágtába ugrotta. Majd megugrotta az első ugrást hibátlanul. Nem csalódtam sem Twisterbe sem Jasonbe, mert nagyon ügyesek voltak
és hibátlan pályát lovagoltak. Mikor kiért a pályáról gratuláltunk neki. Ezután a lányok jöttek sorjában, egymás után. Jane, Sarah hibátlan pályát lovagolt.
Sajnos Sarahnak egyszer megállt a lova, de sikerült neki, de ő így is büszke volt a lovára. Két lovas után az én nevem hangzott el a mikrofonba. A gyomromba pillangók voltak.
Belovagoltam a pályára, köszöntöttem a bírókat és még egyszer végig mértem a pályát, majd ezután jött a vágta és az első számú akadályra lovagoltam rá.
( Amy és Kalifa) 
Mérhetetlen nagy idegesség lepte el az egész testemet, szinte remegtem. Kalifa egyre nagyobb lendülettel vágtatott az ugrás felé, szinte irányíthatatlan volt. Az ugrató előtt
behunytam a szememet, lassan éreztem ahogyan "lovam" szépen lassan el ugraszkodik a földről, én hátán ülve kikönnyítek, és a levegőben vagyunk. Teljesen megnyugodtam.
Mikor leérkeztünk kinyitottam a szememet. És olyan magabiztossággal buzdítottam Kalifát a második ugrásra, mint még soha se. Igazából az egész pálya szinte csak egy pillantás volt.
Olyan hamar eltelt ez az egy perc, de nagyon élveztem. Kiérve a pályáról a lányok gratuláltak és persze Jason és Josh is. Sandyre nézve csak egy olyan nézést kaptam amiből
teljesen tudtam, hogy mit gondol "remélem örülsz te undorító mocsok" körülbelül ezt gondolhatta. Míg mi kivezettük a lovakat a pályáról és megitattuk őket. Addigra az eredmény hirdetés következett.
Minden lovas a pályán gyülekezett. Körülbelül 25-30-an lehettünk. Sam a 20.helyen végzett, Sarah a 16. helyen, én a 11.-en, Jason az 5. helyen És Jane pedig megnyerte a versenyt.
Nagyon örült neki, mi pedig büszkék voltunk rá. Mivel mi több verseny számban nem indultunk elvittük a lovakat a boxaikba, lenyergeltük, és megetettük őket. Majd Josh is megérkezett
gartulálni a nyertesnek, és nekünk. Mivel én még egy pályát mentem Twisterrel ezért gyors felpattantam rá és a melegítőre siettünk. Rajta valahogyan nem izgultam, vissza tértek a régi emlékek
amit két éve éreztem utoljára. Mivel én a verseny szám 3. indulója voltam nem kellett sokat várakoznom. Itt az ugrások egy kicsit nagyobbak voltak. De szerintem ez nem jelent
majd nekünk nehézségeket. Belovagoltunk a pályára itt az eddigiek ugyan úgy történtek köszöntünk majd megkezdtük a pályát. Nagyon jó volt újra versenyezni azzal a lóval aki pár éve és még most is
a legtöbbet köszönhetek neki. Mikor az utolsó ugrásról leérkeztem Twisterrel pár könnycsepp csordult ki a szememen. Hihetetlen érzés volt újra vele lenni. És
még fel fogni sem tudtam, hogy én megtaláltam őt, és most vele vagyok csak vele.